Több mint hatszáz résztvevője volt a Zempléni Egyházmegyei Napnak

2011. június 29., címkék: Határon túl, hatodik református világtalálkozó, zempléni egyházmegye (szrke)

A hétvégén rendezték meg első alkalommal Kisgéresen a Zempléni Egyházmegyei Napot. A rendezvényen az egyházmegye szinte mind a harminchat gyülekezete képviseltette magát. A legtöbben a gulyásfőzőversenybe és a futballmérkőzésbe neveztek be, de az egyházmegyében működő kórusoknak is tapsolhatott a közönség, valamint a Firesz, a Szela és a Debrecen-Nagytemplomi ÉDEN zenekarának is. A rendezvényen tiszteletét tette Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, Géresi Róbert püspökhelyettes és a Zsinati Tanács több tagja is.

Zempléni Egyházmegyei Nap

2011. június 24., címkék: Határon túl, hatodik református világtalálkozó, zempléni egyházmegye (szrke)

  A Magyar Reformátusok Hatodik Világtalálkozója egyik eseményeként június 25-én, szombaton megvalósuló alkalomnak, amely tizenhét különféle programmal várja az érdeklődőket, a kisgéresi egyházközség ad otthont.

Elindult a Református Zenei Fesztivál honlapja

2011. május 17., címkék: hatodik református világtalálkozó, honlap, református zenei fesztivál

A Magyar Reformátusok Hatodik Világtalálkozójának részeként, valamint a Magyar Református Egységhez kötödő eseménysorozatként rendezik meg idén, június 3-5. között a Református Zenei Fesztivált.

BIHart: református művészeti fesztivál Biharkeresztesen ötödször

2011. május 09., címkék: hatodik református világtalálkozó, bihart

A BIHart a biharkeresztesi református művészeti iskola néptánc találkozójából nőtte ki magát. Az egyhetes rendezvény része a Magyar Reformátusok Hatodik Világtalálkozója programsorozatának.

Elindult a Magyar Reformátusok Hatodik Világtalálkozójának honlapja

2011. április 26., címkék: hatodik, világtalálkozó, hatodik református világtalálkozó, honlap, református

Májustól októberig tart és az egyházkerületek által szervezett programokat öleli fel a Magyar Reformátusok Hatodik Világtalálkozója. A világtalálkozó központi üzenete: „Krisztusért követségben”.

A Kárpát-medencei reformátusság is készül a népszámlálásra

2011. április 15., címkék: népszámlálás, református egység napja, hatodik református világtalálkozó, magyar református egyház, horvátországi reformátusok

A Református Egység Napja ünnepi előkészítése volt a Generális Konvent Elnöksége csütörtökön és pénteken zajló tanácskozásának fő témája. A felvidéki Deregnyőn ülésező testület határozott arról is, hogy levélben fordul Orbán Viktor miniszterelnökhöz a Kárpát-medencei magyar reformátusságot érintő kérdések megvitatását kezdeményezve.

Rimaszombatban tanácskozott a Generális Konvent Operatív Testülete

2011. március 08., címkék: magyar református egyház, hatodik református világtalálkozó, generális konvent elnöksége

A hétfői megbeszélésen - amely a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Zsinati Irodájának is helyt adó felvidéki városban zajlott - egyebek mellett a református egység létrejöttének május 22-i évfordulójához kapcsolódó eseményekről, a református világtalálkozó programjairól és a Generális Konvent júniusra tervezett plenáris ülésének előkészítéséről folyt egyeztetés.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.